A nemzetközi védelemben részesülők másodlagos mozgása

 

Hogyan szabályozzák a tagállamok a már nemzetközi védelmi jogállásban részesült személyek mobilitását és tartózkodását egy másik tagállamban? Milyen szabályok vonatkoznak a nemzetközi védelemben részesülő személy felelősségének átruházására? E tájékoztató célja annak vizsgálata, hogy a tagállamok hogyan szabályozzák a nemzetközi védelmet élvező személy felelősségének az első államból a második államba történő áttelepülését.  Azt a helyzetet is megvizsgálja, amikor az első államban már elismert nemzetközi védelemben részesülő személyek nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtanak be egy második államban.

A másodlagos mozgás ebben a konkrét összefüggésben a nemzetközi védelemben részesülő személyek továbbvándorlását jelenti egy első államból egy második államba, hogy nemzetközi védelemért folyamodjanak vagy más okokból (pl. munkavállalás vagy tanulás) a második tagállamban legális tartózkódjanak. A másik tagállamba való költözés okai eltérőek, és a következők lehetnek: elégtelen életkörülmények és rendelkezésre álló lakhatás, etnikai és családi hálózatok jelenléte egy másik tagállamban; a beilleszkedési lehetőségek hiánya; nehézkes munkavállalás és tanulás, valamint korlátozott hozzáférés az egészségügyi és szociális biztonsághoz az első tagállamban. 
Ez az információ minden olyan menekültstátusszal vagy kiegészítő védelemmel rendelkező személyre vonatkozik, aki jogszerűen tartózkodik egy második államban, mert érvényes tartózkodási engedélyt kapott vagy folyamatban van annak megszerzése, vagy további nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. 
A jelenlegi uniós és nemzetközi jogi keret értelmében a nemzetközi védelemben részesülő személyek számára több lehetőség is létezik arra, hogy egy másik tagállamba utazzanak és ott tartózkodjanak, ideértve a Schengeni határellenőrzési kódex szerinti rövid távú mobilitást, valamint a 2003/109/EK irányelv ("huzamos tartózkodási engedélyről" szóló irányelv) alapján az EU-n belüli mobilitást. Az uniós jog azonban nem szabályozza a nemzetközi védelemben részesülő személyek felelősségének átruházását. Nemzeti szinten a tagállamok különböző jogalapokat alkalmaznak a nemzetközi védelemben részesülő személyek felelősségének átadására, ideértve i. a menekültekért való felelősség átadásáról szóló európai megállapodást (EATRR), ii. nemzeti jogszabályokat és/vagy iii. kétoldalú megállapodásokat.

A tagállamok számára a másodlagos migrációval kapcsolatban a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy nincs egységes jogalap, mivel nem minden tagállam ratifikálta az EATRR-t, és kevés kétoldalú megállapodás született, valamint a nemzetközi védelemben részesülő mobilis kedvezményezettekkel szemben alkalmazott eltérő megközelítések. Néhány tagállam például az EATRR szerinti úti okmányok kiadásáért való felelősségvállalás mellett a teljes körű védelem és további jogok biztosításáért is felelősséget vállal, például a nemzeti egészségügyi szolgálathoz, az oktatáshoz és a munkaerőpiachoz való hozzáférés biztosításáért. A jogi és szakpolitikai keret széttagoltsága negatívan érintheti a kérelmezőket, mivel nemzeti szinten eltérő szabályozások és gyakorlatok érvényesülnek. Emellett egyes tagállamok kommunikációs kihívásokról számoltak be, mivel az adatok és a dokumentáció néha nem elegendő a nemzetközi védelmi jogállás érvényesítéséhez.  
A nemzetközi védelemben részesülő személyek egy másik államba is átmehetnek, hogy újabb nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtsanak be. Azon kedvezményezettek kérelmei, akiknek egy másik tagállam (az első állam) már nemzetközi védelmet biztosított, elfogadhatatlannak tekinthetők, és a tagállamok (azaz a második állam) így az uniós jog értelmében nem kötelesek megvizsgálni, hogy a kérelmező a minősítési irányelvvel összhangban jogosult-e nemzetközi védelemre.